Utcára csalta Britneyt
2005.09.05. 17:15
A rajongók irigykedhetnek, hiszen Kristóf, a VIVA TV minden lében kanál műsorvezetője fittyet hányva a szabályokra testközelből csodálhatta meg a pophercegnőt. ....
UTCÁRA CSALTA BRITNEYT
A rajongók irigykedhetnek, hiszen Kristóf, a VIVA TV minden lében kanál műsorvezetője fittyet hányva a szabályokra testközelből csodálhatta meg a pophercegnőt. Évek óta rajong Britney Spearsért, ezért látni akarta a kedvencét. Kristóf hetek óta készült a nagy találkozásra. Terveket szőtt, hogy hogyan tudná becserkészni a megközelíthetetlen világsztárt. A repülőtéren sajnos lemaradt Britney érkezéséről, ezért életbe lépett a kettes számú terv, hogy a koncerten hívja fel magára a figyelmet. Sikerült az első sorig előretolakodnia, de a kordon mögé csak csellel jutott be. – Hiába magyaráztam, hogy tévés vagyok, csak a fotósokat engedték be – meséli Kristóf. – Ekkor lekaptam az operatőrünk válláról a kamerát, és azzal verekedtem magamat előre. Rajtam volt a „Britneyvel aludtam” feliratú pólóm, és ő ezt persze egyből kiszúrta. Rám mosolygott és kacsintott is. Az utolsó szám közben már rohantam a hotelhez, de ő így is előbb ért oda. Egy utcai padon vertem fel a főhadiszállásomat, és onnan figyeltem az ablakát, hátha megpillanthatom még egyszer. Hajnalban elaludtam, de hamar felébredtem és bementem a szálloda bárjába. Kisebb vagyont költöttem egy forró teára és onnan küldtem fel egy üveg méregdrága pezsgőt. Kristóf levelet is mellékelt az italhoz. A rövidke vallomás így szólt: „Három éve rajongok érted, három órája várlak, három emelet választ el tőled.” Néhány perc múlva a szőke ciklon megjelent, és autogramot akart adni Kristófnak, aki azonban nem érte be ennyivel. – Azt szerettem volna, ha valami egyedi dolgot kapok – folytatja a srác. – Egyszerűen imádom, ahogy az „l” betűket ejti, ezért megkértem, hogy mondjon nekem valamit, amiben van ilyen betű. Megtörtént. Hogy mi volt a szó, az kettőnk titka marad... Britney az egyik dalában arról énekel, hogy a Titanic című filmben látható ékköves medál mennyire tetszik neki. Kristóf addig járta a várost, amíg kapott egy, Az óceán szívéhez hasonló követ, és ezt otthagyta a hotel portáján.
|