...Sokmindent szeretnék most mondani. Először is, sziasztok, Dumcsiládásaim.:-)

A Pápával kapcsolatban: Csodálatos ember volt, és a világ most tényleg picit világtalan lett nélküle. Biztosan sokan tudjátok, hogy buddhista szellemben neveltek, de egész életemben arra tanítottak, hogy tiszteljem a Pápát, hiszen a kereszténység, épp úgy mint a letöbb vallás a szeretetről szól. Az pedig igazán mindegy, hogy valaki hogyan nevezi Istent, vagy hogy teplomban, kolostorban, vagy épp egy mezőn ülve mondja az imáit. A lényeg a vallás üzenete. Nem szeretek a dogmákat sehol. Sem szerelemben, sem vallásban, sem művészetben. Ha jóság van legbelül, a külsőségek, konvenciók mellékesek. Az én hitem szerint a Pápa megvilágosult lény. Tehát nem halt meg, és nem is fog soha.

Másodsorban pedig szeretnélek megkérni, Szilvi, hogy add át ezt az üzenetet a hugidnak:

Vizuhullánk kórházban van,
Öleli a puha paplan,
Növérkék meg jönnek mennek,
Lázat mérnek, gyógyszereznek,
Dögunalom:megint vizit,
Vizihullánk joggal visít,
Ám de mosmá nemsokára
Felpattan egy paripára,
Hazamegy majd otthonába,
Várja őt a Dumaláda,
Amand pedig azt üzeni:
Kristóf nem épp költő-zseni. .-)

Harmadsorban pedig: Dagattka... az éremnek két oldala van. Lehet ebből a szemszögből nézni a dolgot, de van ám egy másik is. Én például kristálytisztán emléxem rá, hogy milyen volt 13-14 évesnek lenni. Attól, hogy valaki ennyi idős, még nem *****. :-) Én alap tulajdonságaimban megmaradtam ugyanolyannak, mint annyi idősen. Egyébként pedig: szerintem csodálatos lenne, ha az a generáció is megismerhetné ezeket a filmeket, akik már csihipuhi akciófilmeken nevelkedtek. Velem a szüleim már egész pici koromtól kezdve beültek a mozikba olyan filmekre, amik tágítják a látókörömet. Hidd el, az osztálytársaim nagyrésze nem tudta, ki az az Audrey Hapburn, vagy Marlene Dietrich, de ha nem is kínálunk lehetőséget arra, hogy megismerjék őket, sosem tudják meg, hogy kik voltak azok, akiknek egyáltalán köszönhetjük a mozi örömét, és ezt az egész "Sztárkultúrát":-)

Itt pedig még egy szó: Nem véletlen mondom, hogy ők voltak az igazi csillagok. Az, ha engem szeretnek a nézőim, a dumalások, vagy a csetesek, nekem hatalmas öröm, mint embernek, és egy csodálatos visszajelzés, mint műsorvezetőnek. Azt jelenti, hogy a képernyőn keresztül átjön valami abból, amit szeretnék adni. De semmiképpen sem érzem úgy, hogy nekem "rajongóim" lennének, soha nem is használnám ezt a szót. Rajongással tekinthetünk legy zseinális festőre, egy lenyűgöző rendezőre, vagy egy legendára, aki tényleg letett valami örök érvényűt az asztalra...mint amilyen -szerintem- Marilyn Monroe, vagy akár a Pápa is...

:-) Huhh, ne haragudjatok, hogy ilyen hosszú lett a nagymondológom. Szép hetet mindenkinek, vigyázzatok magatokra, egymásra, meg rám. :-)))) K.