89.

A BÁRÁNYOK HARAPNAK

Amikor az ember Istent játszik, valami felsőbb hatalom mindig jól odakoppint az orrára.

Sok könyv és film készült már a témáról, ám többnyire elképesztően komoly tálalásban. Most eljött az ideje, hogy röhögve konstatáljuk: ha Bábel tornyát akarunk építeni, kapunk a pofánkra. Jonathan King rengeteg zenei videó levezénylése után vágott bele a filmrendezésbe, hiszen - állítása szerint - a kliprendezés afféle iskola volt neki. A suli elit oktatásnak bizonyult, hiszen első filmje, A bárányok harapnak nemcsak zseniálisan vicces, de a világot is megváltja. Ráadásul a francia Gérardmer Fesztiválon nem csupán a zsűri, de a közönség díját is elnyerte. Úgy tűnik, több olyan film kéne, amelyben vérengző bárányok tépnek cafatokra élő embereket.



Oliver és Angus - az Oldfield fivérek - együtt nőttek fel egy mesebeli farmon. Gyerekkoruk óta együtt terelgetik a bárányokat apjukkal és hűséges kiskutyájukkal a zöld lankákon. Miután azonban a papa tragikus baleset áldozata lesz, Oliver, a kisebbik fiú a városba költözik, ahol pszichiáterek hada próbálja kigyógyítani bárányfóbiájából. Hosszú évekkel később tér vissza a farmra, a békés hegyvidéket azonban Angus illegális laboratóriummá változtatta, ahol kedvére kísérletezhet a gyapjas szőrűekkel. Egy elkötelezett vegetáriánus-buddhista jegyespár világmegváltó tervének köszönhetően a torz klónok elszabadulnak, és elindul a vérengzés a tanyán. Akit a génmanipulált barik megharapnak, maga is zombivá változik. Párosujjú patákkal.

A rendező aduja, hogy egyszerre űz gúnyt a genetikai kísérleteket végző tudósokból és a tarisznyás földanyákból, akik őszintén hiszik, hogy ha virslit vacsorázunk, egy világméretű összeesküvés részesei leszünk. S bár nyilvánvaló, hogy a film senkiben nem fog olyan mély nyomokat hagyni, mint az elkapart bárányhimlő, nekem be-e-e-e-e-e jött.

- Steiner Kristóf -