99.
2008.06.01. 13:03
Földrengések zongorahangolója
FÖLDRENGÉSEK ZONGORAHANGOLÓJA
Tán meglepő párhuzamot vonni egy brutálisra sikerült, tizenkét tequilával átvészelt tivornyaparti után történő hazavánszorgás és egy romantikus tündérmese között, de ez az egyetlen módja, hogy érzékletesen lefessem, mit is éltem át a Quay fivérek szürreális vízióját nézve.
Stephen és Timothy Benjamenta intézete című filmjüket a magyar mozifanok is megismerhették, majd kérdőn tekinthettek egymásra, és reménykedhettek, hogy a srácok realizálják: a filmkészítés nem öncélú hókamóka, hanem elméletileg tömegszórakoztatás. Elérkezett az idő, hogy az ikrek megörvendeztessék a Földet második remekükkel, mely - ha ez lehetséges - még kevésbé fogyasztható, mint az előző.
Malvina, a bűbájos operaénekesnő élete legboldogabb napjára készül, ám a menyegző napján elrabolja Dr. Droz, és egy sötét kastélyba viszi. A doktor egy életfogytig tartó operaelőadást rendez, melynek főszereplője az ünnepelt szoprán lesz. Hamarosan egy mit sem sejtő zongorahangoló, Felisberto érkezik a rezidenciára, akivel a doktor közli: egyetlen zongora sem találgható a házban, viszont annál több zenélő gép, melyeket meg kell ismernie. A rejtélyes masinák fájdalmas muzsikáját felügyelő Felisberto beköltözik a palotába, és ahogy megismeri Droz torz világát, egyre biztosabb abban, hogy e falak között valami szörnyűség történt, nem is olyan régen...
Úgy fél óra után a főszereplők erős olasz akcentusa érdekes egzotikumból átcsap valami irritáló zajba, az értelmetlen párbeszédeket hallgatva pedig az az érzésünk, hogy a forgatókönyv egy "ki, hol, mikor, mit csinál, kivel" játék papírjainak összeillesztéséből állt össze. A film képi világa viszont némileg ellenpontozza a kvázt. Az animáció, a díszletek és a jelmezek megdöbbentő kavalkádjával a testvérek olyan világot idéznek meg, amelyet legutóbb Bosch pokolbéli festményein láttunk. Hátborzongatóan gyönyörű.
- k -
|