1. rész
Steiner Kristóf 2007.03.21. 23:47
Egy megújult, szupertitkos napló, amit bárki láthat
Egy szupertitkos napló, amit senki sem lát. Csak én, Özge, a kínai meztelen kutyám - ja, és persze több ezer idegen StoryOnline olvasó. Azt hiszem, egy ilyen napló akkor érdekes, ha igyekszem úgy írni a bejegyzéseimet, mintha tényleg önmagamnak, esetleg a jövőbeli kis unokáimnak írnám - ha valami csoda folytán mégis lennének. Tehát nem csupán egy-egy napom eseményeit fogom monitorra vetni, sokkal inkább gondolatokat, érzéseket, amelyek foglalkoztatnak, hatnak rám.
Gyakran értenek félre, és gondolják azt, hogy egy exhibicionista szőke srác vagyok, aki a Viva képernyőjén produkálja magát. És tudjátok mit? Igazuk van. Csakhogy én úgy gondolom, egy emberi léleknek sokkal több aspektusa van, és ostobaság valakit elkönyvelni egy klisének. Mary Poppins is egy pökhendi nevelőnőnek tűnt, valójában azonban tündér volt. Laborfalvi Róza szerelme Jókai Mór iránt sokak számára csak egy idősödő primadonna színjátékának tűnt. Hamupipőkéről pedig senki nem gondolta volna, hogy hercegnő, mikor piszkos rongyokban takarított. Egy szó, mint száz, az ember nem csak annyi, amennyinek látszik. Ez a napló kicsit közelebb hozhat minket egymáshoz, segíthet abban, hogy ne olyan világban éljünk, ahol külsőségekre alapuló érzelmek és buta ösztönök irányítanak minket. Egyetlen kattintással beléphettek a világomba. Ha nem tetszik, semmi gond: nagy segítség a kis x az ablak jobb felső sarkában. De ha akartok, maradjatok velem, és igyatok meg velem egy fűszeres masala teát, Varanasiban, a Gangesz partján.
Nem egész egy hete értem haza Indiából, ahol közel egy hónapot töltöttem. Tudom, most sokatokban felmerül, hogy valaki, aki minden nap vasalgatja a haját, és nem lép ki az utcára szájfény nélkül hogyan tudott asszimilálódni abban a közegben. Bevallom, én is rettegtem. Mikor megérkeztem Varanasiba, olyan sokk hatás ért, mintha rám borítottak volna egy kondér langyos kocsonyát. A levegő nyirkos és párás volt, minden pillanatban százan vettek körül, akik vagy eladni, vagy venni, vagy koldulni, vagy csak szimplán megszólítani szerettek volna. Mivel Indiában a tehén szent állat, úgy kóboroltak az autók és riksák között, mint nálunk a galambok, a majmok pedig a világ legtermészetesebb dolgának tekintették, hogy időnként átugrálnak a fejem fölött. Ez még mókás lett volna, de ugyanakkor az utcán heverő betegek, leprások, és nincstelenek látványa rettenetesen megviselt, és akkor még nem is szóltam a beteg kutyusokról, akik lépten nyomon hevertek a porban. Mire megérkeztem a szálláshelyre, tele lett a fejem a zajokkal, szagokkal, és azon gondolkodtam: hogyan lehetne megszervezni, hogy már holnap hazautazhassak. Mély álomba merültem. Reggel, mire felébredtem a nap beragyogott az ablakon. Odasétáltam, kinéztem, és amit láttam, az maga volt a csoda. A Gangesz felett aranyló fényben úszva emelkedett az égbe a napkorong, a hinduk pedig a parton készülődtek a rituális fürdőzéshez. Ami előző nap zajnak tűnt, már csengő dallam volt, a szagok pedig fűszerek, frissen sült kenyér és szantál füstölő illatának keverékévé változtak. Otthon voltam. Az, hogy most, egy hónappal később más emberként tértem haza sok mindennek köszönhető, és a következő napokban igyekezni fogok sok olyan tapasztalatot, élményt megosztani Veletek, amik nekem rengeteget segítettek megérteni a világot…és önmagamat. Lesznek köztük fájdalmas, és gyönyörű történetek, és gyakran olyan, ami egyszerre volt szívfacsaró és csodálatos. Most viszont Ancsi barátnőm elé megyek az iskolához, mert elmegyünk a kedvenc kávézónkba cappucinozni, és kibeszélni mindenkit. Iszonyú pletykásak vagyunk, vigyázzatok! Este a párommal, Zsoltival színházba megyünk, de ha még visszajöttök hozzám, olyan lesz, mintha Ti is velünk lettetek volna az előadás alatt - hiszen erről is mesélni fogok majd.
|