106.
2008.06.01. 13:18
ANGEL
A moziközönség látványosan két részre szakadt az Angel című überdráma bemutatóján.
"Ozon agya meglágyult!" - ez a gondolat ült ki a kifinomult fiatalok arcára. Ám a sokat tapasztalt idősebb generáció képviselői könnybe lábadt szemmel hüppögtek, és közülük egyesek cinkos mosollyal pislogtak egymásra: "Scarlett visszatért!" Az igazság valahol a kettő között van. Francois Ozon ugyanis valóban kissé elrugaszkodott a valóságtól, amikor úgy döntött: vászonra viszi Elisabeth Taylor (ez egy másik, nem az élő halott... akarom mondani legenda) művét. Ki kíváncsi manapság egy végtelen hosszú, nyálas románcra, amelynek hőse mindent megtesz azért, hogy ne legyen szerethető. Másfelől viszont: Hollywood aranykora óta nem készült alkotás, amely modorában, látványvilágában, teatralitásában felvehetné a versenyt az ötvenes évek klasszikusaival.
A történet főhőse Angel, egy közepesen tehetséges írónő, akinek minden vágya, hogy híres legyen, mesés ruhákban járjon, palotában lakjon, és legyen egy hős lovagja, aki bármit megtesz érte. Álmai megvalósulni látszanak, amikor kiadják első kötetét, és megismerkedik egy ifjú festővel, akivel a mesés Paradise Kastélyba költöznek. A valóság azonban sokkal kegyetlenebb, mint főhősnőnk álomvilága: férje hamarosan az alkohol, a szerencsejáték és a ledér nőcskékkel töltött lázas éjszakák rabja lesz, Angel könyveire többé senki sem kíváncsi, ráadásul minden jel arra mutat, hogy Anglia nem menekülhet a világháború borzalmai elől.
A 8 Nő óta a legvonalasabbak is tudják, hogy Ozont sosem szabad túl komolyan venni. A szenvedélyes írónő története mesterien egyensúlyoz a szarkasztikus kikacsintás és a véresen komoly dráma határvonalán. Romola Garai groteszk bájával már a Vágy és vezeklésben is elnyerte a tiszteletünket, mostanra viszont egyértelműen kiderült, hogy új Vivien Leigh-t avathatunk a személyében. Amíg ő a vásznon tündököl, mi, a szirupos nagyeposzok rajongói egészen biztosan "soha többé nem fogunk éhezni!"
K
|