82.
2007.10.13. 00:09
A kaptár 3. - Teljes pusztulás
A KAPTÁR 3. - TELJES PUSZTULÁS
A fanok több mint két éve várják, hogy újra Alice csodaországába csöppenhessenek, ahol a fehér nyúl helyett zombikat kell követniük, és ha egy sütire rá van írva, hogy "Egyél meg!", az tuti bizti T-vírussal fertőzött. Sivatagi horrorshow, szuper matt hatást kölcsönző Millával a főszerepben! Yea!
A harmadik részt is Paul W. S. Anderson neve fémjelzi, ám a direktor úr ezúttal mint forgatókönyvíró vette ki részét a munkából. Az új rendezőnek, Russel Muchay-nek valószínűleg meleg fogadtatásban lesz része, hiszen korábban a Fiúk a klubból című kultsorozat epizódjait egyengette. Nem meglepő hát, hogy a harmadik rész legtöbb helyszíne igencsak homokos: a sötét, földalatti labirintusok helyett a sivatagban gyilkolásznak a leggázabb transzvesztiták sminkjeit is megszégyenítő ábrázattal mászkáló zombik.
A történetet felesleges ecsetelnem, tekintve, hogy ugyanarról szól, mint a korábbi részek: Alice (Milla Jovovich), a magányos amazon elszántan küzd az emberiségért, és mindent elkövet, hogy eltegye láb alól a dokit, akinek a laboratóriuma még Dexterénél is rémisztőbb titkokat rejt. A cselekmény alapjai a Resident Evil játéksorozat Code Veronica című darabját idézik, de bizonyos kreatúrák ismerősek lehetnek a széria többi tagjából is, és azon se lepődjünk meg, ha néhány korábbi klasszikus képei is felrémlenek a film nézése közben. A legdrámaibb jelenetben például Alice találkozik klónozott önmagával, a la Alien 4, sőt csakúgy, mint Allen Ripley mama, kénytelen végignézni hasonmása halálát. Könnyfakasztó.
A kaptár 3. nem tartogat meglepetéseket, de aki szerette az előző két részt, imádni fogja. A mozi a sorozat legsikeresebb tagjaként már az első hétvégén lealázta a korábbi epizódokat. Az egyetlen dolog, ami számomra érthetetlen, hogy amíg a sivatagi hőség hatására minden szereplő arca vörös, és szakad róluk a víz, addig Alice pofija olyan, mintha egy púderreklám díszletei közül lépett volna ki. Minden apró ráncot, minden csepp verejtéket homokszínű, homogén felületre photosoppoltak az arcán, ettől pedig inkább emlékeztet harci Barbie-ra, mint menő akcióhősre. De azért cuki.
- Steiner Kristóf -
|