78.

  2007.06.21. 15:32

 

Aki pedig megnézi a Piaf című filmet, azt mondja majd: bár a Rózsaszínű élet néha szürkének tűnik, Nem bánok semmit sem. Ha felcsendül a MyLord című dal, azonnal látjuk magunk elött a törékeny alkatú, hajszálvékony szemöldökű dívát, amint egy utcai énekes egyszerűségével ragyogja túl a legcsillogóbb színháztermeket Párizstól New Yorkig. De ki volt ez a csodálatos énekesnő, aki még a kor legnagyobb színésznőjét, Marlene Dietrichet is őszinte csodálattal töltötte el? Oliver Dahan életrajzi drámája nem csupán egy művész sorsát tárja elénk, de örök kérdésekre keres és ad válaszokat. Hol a határ egy művész munkája és hétköznapi élete között? Feláldozhatjuk-e önmagunkat a céljaink oltárán? És ami a legfontosabb: mi a szerelem?
Edith Piaf élete ugyanis leginkább a szeretetről szólt. Egy kései interjúban arról faggatták, milyen tanácsot adna egy fiatal, pályakezdő énekesnőnek. Egy szóval felelt: szeressen. Ő ugyanis - bár a közönségtől rengeteg szeretetet kapott - a reflektorfényen kívül örökké csak kereste azt. Édesanyja elhagyta őt, apja egy bordélyház kurtizánjaira bízta, karrierje beindulása után nem sokkal legjobb barátai vádolták gyilkossággal, egyetlen igaz szerelme pedig sosem hagyta el feleségét miatta, így a férfi halálának napjáig a szeretője volt. Piaf az alkohol és a drogok rabjává vált, tönkrement a mája, és időskorára az elméje is megbomlott. Élete utolsó pillanatáig más sem csinált, mint adott. "Ha nem tudok énekelni, élni sem tudok" - mondta, és igaza lett. Hiszen dalainak köszönhetően örökké élni fog.
Oliver Dahan forgatókönyvíró-rendező munkásságát hazáján kívül leginkább a The Cranberries együttes videoklipjeiből ismerhetjük. Megdöbbentő, hogy egy ilyen tehetséget éveken keresztül csupán egy - a kilencvenes években rövid ideig tündöklő - zenekar aknázott ki. A film úgy ugrál az időben, mint a gondolatok a fejünkben, az érzelmeink a lelkünkben, és semmi szükség kronológiai pontosításra, hiszen nem történelemkönyvet lapozgatunk. Piaf legismertebb dalai egytől egyig felcsendülnek eredeti változatukban, ott lehetünk a születésükkor, láthatjuk, hogyan érnek klasszikusokká. Az igazán lenyűgöző azonban Marion Cotillard, akit tarthattunk bájosnak a Nagy halban (2003), cukinak a Szeress, ha merszben (2003), azt azonban egészen idáig titkolta, hogy minden képzeletet felülmúlóan zseniális színésznő.

 

- Steiner Kristóf -