4. rész
Steiner Kristóf 2007.06.21. 15:52
"Csak egy csók, csak egy érintés, csak egy pillantás... csak egy szerelem..." Madonna-Forbiden love
Csodálatos szerelem volt a miénk. 2000-ben ismerkedtünk meg, a színi tanodában, ahol akkoriban tanított. Egy volt osztálytársamat látogattam meg, és beültem az órájukra, ahol épp a Csongor és Tündét próbálták, ő pedig a Ledért játszó lányt instruálta. Azonnal találkozott a tekintetünk. Az volt a hab a tortán, mikor így szólt a színésztanonc hölgyhöz: „Olyannak kell lenned, mint Madonna, pedig most olyan vagy, mint Kudlik Juli.” Éreztem, hogy ez a pasi és én nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Egy hihetetlenül tehetséges, szexi, és nagyon izgalmas személyiség, aki pont olyan idealista, mint én, imádja a török kaját, mint én, és az este során, amit együtt töltöttünk egy kávé mellett egyértelműen kiderült, hogy mi kellünk egymásnak. Vibrált körülöttünk a levegő, és egy idő után az asztaltársaságot azon kaptam, hogy a beszélgetésünket úgy figyelik, mint valami tenisz meccset... vajon mi sül ki ebből. Másnap színházba hívott, a Hamletet nézük meg a Vígben, még arra is emlékszem, hogy jóga óráról jöttem, nagyon feldobva, amiért újra láthatom. Aztán én hívtam színházba Őt... Veszedelmes Viszonyok a Vár Színházban. Imádom a könyvet, és a filmet is, a darab is lenyűgözött. Négy nap telt el az első találkoásunk óta, és mindketten tudtuk, hogy hiába a majd’ húsz év korkülömbség, egymás életének részei lettünk.
Nincs ez másként ma sem. Ahogy ő fogalmazott, élettársakból társak lettünk az életben. Soha senki nem lép Zsolti helyébe az életemben, és őszintén hiszek abban, hogy a kettőnk kapcsolatában nem az a fontos, hogy szerelmes pár, testvér pár, vagy egy baráti páros vagyunk, hanem a karma, ami összeköt minket. Örökkön örökké.
A hunyó amúgy én voltam. Három hónappal ezelőtt, egy barátom születésnapját ünnepeltük az Alteregoban, és fergeteges party kerekedett belőle. Ancsi barátnőmmel egész éjszaka táncoltunk, és nagyon felszabadultak voltunk. A tánctól kimerülve elindultam, ogy kicsit felfrissítsem magam, amikor hirtelen ott állt Ő. Igazából először a szemét vettem észre. Krokodil szemek. Szó szerint zölden világítottak, és egyenesen rám nézett velük. „Szia.” Ennyi tudtam mondtani. Nem túl kreatív, tudom, de hát ez van. „Nem beszélek magyarul. Izraeli vagyok.” - mondta . „Mazal Tov!” – mondtam ki az első héber kifejezést, ami eszembe jutott. Aztán táncoltunk... és tulajdonképpen még most is táncolunk. Boldog vagyok. Nagyon.
Az jut eszembe, hogy egy alkalommal, mikor úgy éreztem, képtelen vagyok dönteni kettejük között, sírva fakadtam egy kávézóban. Lehet gyengeségnek nevezni, szánalmasnak, vagy cikinek, de nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Elgondolkodtató, hogy egy ilyen nyilvánvaló, a világ minden pontján érthető érzelemnyilvánítás, mint a sírás, társaságban elfogadhatatlannak minősül. Márpedig a szavaink félreérthetőek. Az érzelmeinket pedig egyszerűen nem dívik kimutatni.Madonna „Forbiden love”, vagyis „Tiltott szerelem” című dala szólt, és arra gondoltam, mindegy, hogy a római birodalom bukásakor, vagy a mai nap játszódik a történet, két idegen világból érkező szerelmes szív olyan megpróbáltatásokon megy keresztül, amelyet végül egyik sem él túl. Féltem. Andersen meséjében, a Kis Hableányban a sellőlány habbá változott, és sosem kaphatta meg a herceget. A Túl a barátságon homoszexuális farmerei pedig - bár lelkükben egyek voltak- csak akkor érezhették egymás közelségét, ha elbújtak a világ elől. Aztán rájöttem: a Túl a barátságon nem két cowboyról, vagy a homoszexualitásról, hanem mindannyiunkról szól: ne fosszuk meg magunkat a gyönyörűségtől, hiszen létezésünk egyetlen célja a boldogság. Ha pedig a dolog mókás oldalát nézzük: mostantól nem csak karácsonyt, hanem chanukkát is ünnepelhetek. Vagy összevonhatjuk a kettőt, mint Seth Cohen a Narancsvidékben. Előre is boldog „karácsukkát” mindenkinek!
U.i.: Hiányoztatok. :-)
|