Interjú - madonna-music.hu
2007.10.13. 00:05
A VIVA TV népszerű műsorvezetőjével sikerült interjút készítenünk. Köztudott, hogy nagy Madonna rajongó, több koncertjére is eljutott...
Mikor ismerted meg Madonnát? Azt hiszem, ismerem
Madonnát, mióta csak az eszemet tudom. Nem emlékszem olyan időszakra, még
egészen kicsi koromból sem, amikor ne tudtam volna, ki is Ő. Anyukám imádta a
pop zenét, folyton Euritmics-et, Enigmát meg Dr. Albant hallgatott, így nagyon
hamar kialakultak az én kedvenceim is. Öt évesen már fanatikus Roxette rajongó
voltam, aztán pár évvel később jött be a képbe Madge, elvakult rajongónak pedig
a This used to be my playground óta tartom magam. Hatalmas szótárral jártam ki a
strandra azon a nyáron, mikor megszerettem a dalt, és míg más gyerekek a vízben
pancsoltak, én az album dalszövegeit fordítottam.
Tudjuk, hogy nagy
rajongója vagy, miért szereted? Ez talán sokaknak nagyképű megjegyzésnek
tűnhet, de legfőképpen azért, mert sokban hasonlítunk. Mindketten erős
ambíciókkal indultunk, olyan családból, amelynek semmi köze nem volt a
showbizniszhez. És ami a leginkább "összeköt" vele, hogy mindketten nagyon
megosztjuk az embereket. A szélsőséges személyiségeket legalább annyian utálják,
mint szeretik. Emellett mindkettőnket sztereotípiák alapján ítélnek meg,
miközben az a hamis személyiség, amelyet sokan elképzelnek köszönőviszonyban
sincs a valódi énünkkkel.
Mi a kedvenc albumod, korszakod és
turnéd? A kedvenc albumom egyértelműen a Ray of light. Egyszerűen
vitathatatlan, hogy Madonna legkifinomultabb, legművészibb lemeze, és -bár a
későbbi albumokat is imádom- azt hiszem, azóta sosem tudta felülmúlni a Ray of
lightot. A kedvenc dalom a Mer Girl, ami azért furcsa, mert alapvetően halálosan
unom a lassú dalokat, mindig a pörgősebb nótákat részesítem előnyben. Ennek
fényében imádom még az Impressive instant-ot, és -tudom, viccesen hangzik- a
Going bananast. A kedvenc turném a Girlie Show, egészen pontosan a Marlene
Dietrich féle Like a Virgin. Milliószor láttam, és azt hiszem, még legalább
ennyiszer fogom újra megnézni.
| Tudjuk, hogy voltál
koncerten, milyen volt? Láttad máskor is személyesen? Eddig két Madonna
koncertre jutottam el, a Drowned World londoni állomására, illetve Párizsba a
Confessionsre. Mindkettő lenyűgözött, az elöbbi azért, mert nagyon fiatalon,
szinte gyerekként vágtam neki az útnak pénz nélkül, szállás nélkül, egy szál
hátizsákkal, csak és kizárólag Madge-ért. A második pedig azért, mert a kifutó
elött állva, amikor a diszkógömb fényeiből egyszercsak megjelent Madonna
szabályosan sírva fakadtam. Egy alkalommal pedug egészen közelről láthattam őt,
mégpedig az Up for grabs előadás után, a művészbejárónál. Már maga az előadás is
katarktikus élmény volt, de egy méterről fényképet készíteni a világ
legtehetségesebb és legsokoldalúbb művészéről... ez több volt, mint ami
szavakkal leírható. Legutóbb pedig a tavalyi Brit Awards gálán láthattam
élőben... és biztos vagyok benne, hogy nem ez az utolsó aklalom.
Más:
Mit gondolsz a mostani munkáiról? Hallottad a kiszivárgott
dalokat? Izgatottan várom az új albumot. A Beat goes on leginkább Britney
Boys és I'm a slave for you dalaira emlékeztet. Mivel mindkettő hatalmas
kedvencem, kiváncsian várom, mit nyújt Maddy ebben a szerepkörben. Azt azonban
picit cslódottan fogadtam, hogy beáll a sorba az r'n'b és hip-hop őrületüket élő
dívák közé. Mostanában minden előadó magamellé csap egy menő hip-hop producert
és boritékolva van a siker. Madonnától szívesebban hallottam/láttam volna, ha
folytatja a megkezdett utat, és -ha már nem akar a pop zenénél maradni- elmegy
az igényes elektronikus zene felé.
Van valami, ami inspirál Madonna
karrierében, személyiségében? Hihetetlenül ösztönöz az a képessége, hogy
sosem omlik össze. Míg minden más előadó időről időre meghízik,
idegösszeroppanást kap, vagy alkoholista lesz, ő kemény marad. Arra
összpontosít, ami a legfontosabb: a tökéletes egyensúlyra minden téren. Maga a
kabbala is erről szól, ugyanis sokak elképzelésével ellentétben nem egy vallás,
hanem egy életszemlélet, és egy mód arra, hogy segítsünk önmagunkon. A
kabbalista meditációk vallástól és származástól függetlenül mindenkinek
segítséget nyújthatnak, csak alázat és persze türelem kell a tanok
megismeréséhez.
Mikor voltál rá a
legbüszkébb, hogy rajongó vagy? (Kismoha kérdése) Amikor Madonna
kendőzetlenül és keményen elkezdte hírdetni, hogy az Egyesült Államok politikai
vezetése öncélú és korrupt. A szűklátókörű, agresszív Bush bújtatott diktatúrája
sajnos teljesen átmosta az amerikaiak agyát, és szükség van az olyan szókimondó
emberekre, mint Madonna. Így talán a következő szavazásig észbekapnak az
amerikaiak, mielőtt még visszafordíthatatlan károkat okozna a világban egy magát
politikusnak valló elmeháborodott terrorista.
Mi a véleménye
Madonnáról, mint anyáról, feleségről és arról, amit több mint 25 éve művel?
(Kérdező a fórumból: Krisztina kérdése) Bízom abban, hogy egy nap, mikor
nekem is lesznek gyermekeim, képes leszek ilyen harmóniát teremteni a munkám és
a családi életem között, mint Ő. Minden tiszteletem az övé. Nőként pedig azt
hiszem követendő példa lehet minden lány és asszony számára. Több energiája,
szexuális kisugárzása és bája van, mint bármelyik
huszonévesnek.
Lehetséges október, november tájékán egy Madonna nap a
VIVÁN. A 25 éves évforduló tiszteletére? (Kérdező a fórumból: Newyorkcityboy
kérdése) Az ötlet csodás, feltétlenül javasonli fogom egy szerkesztőségi
értekezleten.
Mit csinálsz a közeljövőben? Mik a terveid? Most
fejeztem be új műsorom, a TeNyered! című zenei vetélkedő első szezonjának
forgatását, ahol rengeteg Madonna rajongóval találkoztam, és sok-sok Vele
kapcsolatos kérsés hagzott el a játék során. Október nyolcadikától ti is
láthatjátok a műsort minden hétköznap este 6 órától. Az élő adásaim is ugyanúgy
jelentkeznek, emellett folyamatosan jelennek meg cikkeim, interjúim,
filmkritikáim. A Pep! magazin őszi számában például egy Barbie-jelenséggel
foglalkozó írást találtok majd, ígérem egyszerre lesz mókás és
elgondlkodtató.
Tudjuk, hogy a Viacom részeként a VIVA gárdájának is
szerepe lesz a magyar MTV-ben, tudnál erről bővebben beszélni? A Viva
teljes legényége azon dolgozik, hogy a magyar MTV kitöltse az űrt, amely
jelenleg a magyar televíziózás egén tátong. Mi, Vivás műsorvezetők ugyan csak a
háttérből szurkolunk, de az biztos, hogy az MTV-t imádni fogják azok, akik nem
tudnak azonosulni a rágogumi-popzenével, és a szélsőségeket képviselik, legyen
szó rock, elektro, vagy hip-hop zenéről.
Hogy ismerkedtél meg az
oldallal? Szinte minden jelentősebb Madonna site rendszeres látogatója
vagyok. A kezdetek óta olvasom az oldalt, és őszintén mondhatom, hogy szuper kis
csapatnak tartom a szerkesztői gárdát.
Van valami, amit üzennél a
madonna-music.hu olvasóinak? Köszönöm a kérséseket, csók mindenkinek.
Jelöljetek be myspace-en a www.myspace.com/dracotinkerbell oldalon! Namaste!
forrás: http://www.madonna-music.hu/vivakristof.php
|