Üdvözlünk Steiner Kristóf ELSŐ oldalán!
Üdvözlünk Steiner Kristóf ELSŐ oldalán!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pár-Perc
 
Kristófról
 
Dal Kristófról
 
Kristóf írta
 
 
A szerkesztők
 

A szerkesztőség új E-mail címe:

vj-kristof@freemail.hu

Írj nekünk!

 
Az oldal születésnapja (2005.02.26.) alkalmából:
 
Linkajánló
 
Filmajánló
Filmajánló : 46.

46.

  2006.07.06. 23:46

Túl a sövényen

TÚL A SÖVÉNYEN

 

A Túl a sövényen cím alapján akár azt is hihetnénk, hogy a Túl a barátságon két meleg cowboyának további bokortúráit követhetjük nyomon a bukszus leveleinek sokat sejtető takarásában.

Ám a valóságban egy újabb 3D animációs remeket ölelhetünk keblünkre. Ezt persze nem bánjuk. Klasszikus értelemben vett rajzfilmet, melyet nem csak hétévesek élveznek és nyereséges is, az Oroszlánkirály óta nem produkált az Álomgyár. Leszögezem, az első részről beszélek, tekintettel arra, hogy a műfaj tönkretételéhez nagyban hozzájárultak a folytatások. Ugye nem én vagyok az egyetlen, aki ledermed az olyan húzásoktól, mint az, hogy Pocahontas a második részben összejön egy másik tengerésszel, és elfeledi John Smitht, akit örök szerelméről biztosított az eredetiben? Hidegrázás helyett hűsöljünk hát inkább egy sövény árnyékában, és vegyük tudomásul a fura tényt, hogy egy bokrot is hívhatnak Pityunak.
Stikli, a mosómedve éhes. Aki pedig éhes, bármire képes. Akár arra is, hogy Vincétől, a gyilkos barnamedvétől ellopjon egy rakat kaját. A dolog kétesélyes: vagy sikerül, vagy nem. Ez esetben sajnos az utóbbival van dolgunk. Stiklinek két választása van: vagy egy hét alatt összeszedi Vince bevásárló listájának teljes tartalmát Csupa Chipsszel, energiaitallal és kék hűtőládával együtt, vagy medveeledelként végzi. Eközben egy kivájt fatörzsben hatalmas nyújtózások közepette ébredezik egy furcsa család. Vezetőjük Verne, a teknőc azonnal rámutat a tényre: télen felélték az összes tartalékukat. A kaja-baj tehát összefonja a történet két szálát. Ám arról, hogy Stiklinek feltett szándéka az éj leple alatt elrabolni a család éléstárát és Vince macinak adni azt újdonsült barátainak fogalma sincs.
Ez nagyjából a történet gerince, ám - ahogy a cím is mutatja - a történet igazi főszereplője egy sövény. Egy berlini fal-forma növény, mely határt képez hőseink természet adta lakhelye és a világ legfurább lénye, az ember birodalma között. A válaszfal egyik oldalán azért esznek, hogy életben maradjanak, mi azonban azért élünk, hogy együnk. Természet, munka, tisztesség kontra műanyag világ, lustaság, gerinctelenség. A sövény afféle görbe tükörként funkcionál. Teszi ezt olyan pontossággal, ahogy korábban még felnőtteknek szánt filmeknek sem nagyon sikerült. "Mi fogyasztók vagyunk, az életszínvonal-megszállottság melléktermékei. Mi izgat minket? Színes magazinok, televízió, 500 csatorna, név az alsógatyánkon, Viagra, hajnövesztő, kőolaj." ...és persze a rengeteg kaja.

 

- Steiner Kristóf -

 
Naptár
2024. Október
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Boldog névnapot!
 
Főoldal
 
 
Képek
 
Videók
 
SALI-RAP
 
Hányan voltatok?
Indulás: 2005-02-26
 
Csevegő
 
Amand és Özge
 
 
Legyen a Vj-Kristóf a...
...kezdőlapom!
 
Kötelező olvasmány!
 
Lezárt szavazások
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!