57.
2006.11.11. 18:35
A TÉGLA
Szakadatlan pokol. Ez volt az eredeti címe a Szigorúan piszkos ügyek című hongkongi klasszikusnak, amely remake-gyártásra ösztönözte Hollywoodot. Nagyjából ugyanezzel a két szóval jellemezhetnénk a Martin Scorsese nevével fémjelzett átdolgozást is.
A hongkongi filmgyártás legékesebb gyémántja mára nem csupán az egyik legnagyobb bevételt jelentő kasszasiker, hanem igazi klasszikus is. Jóval az amerikai verzió megjelenése előtt már kétkedő fórumhozzászólások születtek a készülő filmmel kapcsolatban. A rajongók hol DiCaprio és Matt Damon hitelességét, hol Scorsese művészetét kérdőjelezték meg, és a filmtörténelem egyik legjelentősebb maffiafőnökének, Sam figurájának újrateremtésétől is rengetegen tartottak. Egy dologban azonban mindenki egyetértett: egy filmen, amely órákon át képes fenntartani a feszültséget és a maga műfajában hibátlan csak rontani lehet. És igazuk volt. Azonban tény az is, hogy aki sosem nézi meg az eredeti filmet, nem fogja megérteni, mi a közfelháborodás tárgya. Hiszen Jack Nicholson és az ifjú titánok főszereplésével egy izgalmas krimit kap, amely - attól eltekintve, hogy szemérmetlenül hosszú film - tulajdonképpen szórakoztató. Nekik szól a következő néhány sor. Colin Sullivan (Matt Damon) tehetséges, ifjú maffiózó, aki Boston "Keresztapjától" idegőrlő feladatot kap. Be kell épülnie a rendőrségbe, és a ranglétrán egyre feljebb lépve információkat szolgáltatni munkaadójának. Eközben egy fiatal tiszt, Billy Costigan (Leonardo DiCaprio) hasonló feladatot kap a rendőrfőnöktől: maffiatagként a gengszterfőnök bizalmába kell férkőznie. Miközben a kettős élet mindkettejüket kezdi felemészteni, egyre biztosabbak abban, hogy az ellenfél ugyanazzal a módszerrel él, amely nekik adott munkát sok évvel ezelőtt. A versenyfutás ettől fogva már az életükért zajlik: aki lemarad, és nem leplezi le a csapatba épült téglát, halott. És most néhány szó azokhoz, akik ismerik és szeretik a SZ.P.Ü-trilógiát. A kilencvenes évek közepe táján óriási divat volt klasszikus slágereket tuc-tuc alapra ráénekelni. Az volt az igazán menő csapat, aki nem csupán gagyi feldolgozást készített, de ráadásul még egy playbackre tátogó énekesnőt is összeszedett, hogy a dolog minden eredetiséget nélkülözzön. Ezért aztán azt javaslom, ha valaki ehhez hasonló élményre vágyik, ne nézze végig a bő két és fél órás eposzt, hanem szerezze meg a Soho Party Balatoni nyár című feldolgozását. Nagyjából azonos színvonal, és az utóbbi csak három és fél perces.
|