103.

A MÁSIK OLDALON

A török filmművészetet emlegetve valószínűleg a legtöbben Ferzan Özpetekre asszociálnak.

Érthető, hiszen a kilencvenes évek végén a Törökfürdő amolyan "és mégis forog" érzést váltott ki a mozirajongókból: ráébredtünk, hogy ideje Európa és Ázsia keresztmetszete felé fordítanunk a tekintetünket. Pedig az ottomán film évszázados múltra tekint vissza, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az Altin Portakal, vagyis Arany Narancs Filmfesztivál születése jóval a Berlinale első ceremóniája elé datálható. Ezen a rangos díjátadón Fatih Akin, a Fallal szemben zseniális rendezője nem kevesebb, mint öt díjat söpört be új filmjével.



Ali és Yeter nem egy klasszikus álompár: az alkoholista, szívbeteg férfi havi juttatásért vette maga mellé az öregedő örömlányt berlini otthonába. A török asszony lánya taníttatására gyűjt pénzt, ez pedig szimpátiát vált ki Ali fiából, aki egy tragédiát követően elhatározza: Isztambulba utazik, és megkeresi mostohaanyja eltűnt leányát. Ayten eközben Németországba utazik, hogy megtalálja édesanyját, helyette azonban a szerelem találja meg őt. Új kedvese, Lotte úgy dönt: mindenben támogatja barátnőjét, még akkor is, ha édesanyja, Susanne emiatt örökre elfordul tőle. Azt persze nem tudja, hogy a lány politikai forradalmár, akit egész Törökországban köröznek. Az apró történetek lassan kerek egésszé fonódnak össze, rájövünk, hogy valahogyan minden szereplő kötődik a többihez.

Fatih Akin saját bevallása szerint szeret filmet készíteni, de számára saját rendezői tevékenysége porszemértékű a szeretet, a szerelem és a megértés fontosságához képest. Talán ennek a hozzáállásnak köszönhetjük, hogy a moziból kisétálva rövid ideig el hisszük: nem politikai hovatartozás, szexuális hajlam vagy etikai magatartás alapján ítéljük meg az embereket. Mert a másik oldalon már senkinek nincsenek bűnei.

- K -