10.
2005.08.24. 16:05
CSONTDARÁLÓ
Bevallom, irigylem az Al Bundy-szerű lényeket. ŰŰBár dobozból gurítják le a sört, majd jóízűt böfögnek, zuhanyzás helyett bedezodorozzák magukat, és úgy érzik, a férfiassághoz hozzátartozik a tegnapi zokni újrafelhasználása, mégis e pillanatban ilyen akarok lenni. Hisz egy Adam Sandler-filmről kéne összekaparnom pár pozitívumot.
Az sem segít, hogy sportvígjátékról írok, én, aki a tesiórai focit jobban utáltam, mint a fizika témazárót. Ha pedig a Mi Asszonyunk (Madonna) Micsoda Csapata sem győzött meg, hogy a testmozgás a nevetéssel megfér vásznon, akkor esélytelen, hogy ez a csekély komikai készséggel bíró ripacs jobb belátásra bírjon.
Paul Crewe ünnepelt amerikai focista volt, ám eladott egy létfontosságú meccset, így örökre kiírta magát a csonttörések zajától hangos profi ligából. Élete azóta a tévé előtt zajlik sörös dobozok és pár zacskó chips jellemépítő társaságában. Ám egy nap, amikor részegen lenyúlja a csaja Bentley-jét, hülyét csinál két rendőrből és összetör vagy nyolc járőrkocsit, lesittelik. Crewe szerencséjére (vagy szerencsétlenségére) a börtönigazgató nagy focirajongó, és megbízza a botrányhőst, hozzon össze egy csapatot a fegyencekből, akik kiállnak az őrök ellen - majd elvesztik a meccset. A sztorit innentől nem nehéz összerakni: létrejön a dream team, ám a fekák szemében nem jó pont sem Crewe bőrszíne, sem az egykori bunda. Bekerül a képbe Burt Reynolds mint veterán futballista és Chris Rock mint a klasszikus "vicces fekete srác a főszereplő mellett" figura. Aztán jön a mindent eldöntő meccs, és hogy ki nyer - ez sem megy meglepetésszámba. Sok edzés, verekedés, altesti (az alkotók látens homoszexualitására utaló) poénok és egy csuda izgi focimeccs.
Akadnak üdítő pillanatok, mint a No Doubt dübörgése a főcím alatt vagy Courtney Cox acélkék szemeinek villogása, ahogy üvölt Sandlerrel, mégis a lájtkóla-buborékok bizsergető kvartyogása a szájpadlásomon a legélvezetesebb élmény, amit a filmnek köszönhetek.
- Steiner Kristóf -
|