Üdvözlünk Steiner Kristóf ELSŐ oldalán!
Üdvözlünk Steiner Kristóf ELSŐ oldalán!
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pár-Perc
 
Kristófról
 
Dal Kristófról
 
Kristóf írta
 
 
A szerkesztők
 

A szerkesztőség új E-mail címe:

vj-kristof@freemail.hu

Írj nekünk!

 
Az oldal születésnapja (2005.02.26.) alkalmából:
 
Linkajánló
 
Filmajánló
Filmajánló : 83.

83.

  2007.10.17. 16:59

Flandria

FLANDRIA

A Flandria című filmből kiderül, hogy akik háborúban harcolnak, nem minden esetben feddhetetlen hősök, az otthon várakozó asszonykáik pedig nem feltétlenül a hűség és lojalitás mintaképei. Brutális lélekboncolgatás a filmtörténelem legkevésbé erotikus szexjeleneteivel.
 
Ezzel a film zsebre is vágta az aranyat Cannes-ban, ennek pedig legfőbb oka az, hogy olyannak ábrázolja a háborút, amilyen: mocskosnak és durvának. Nyoma sincs heroikus tetteknek: a harcmezőn állati ösztönök uralkodnak. Bruno Dumont rendező főként olyan színészekkel dolgozott a film során, akiket ő maga "tenyésztett ki", saját naturalista víziójának megvalósítására. Persze az is lehet, hogy más egyszerűen nem vállalta volna...

Barbe és Demester két, egymás melletti farmon nőttek fel. Nincs bennük semmi közös, hacsak az nem, hogy mindketten szeretnek az erdő szélén kilenc és fél másodperces, érzelemmentes szexbe bonyolódni, utána pedig úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Hamarosan csatlakozik az álompárhoz Blondel, aki rövid úton teherbe is ejti a lányt. Ő pedig különösebb lelki viharok nélkül összejön egy harmadik pasival, miközben a két férfi a fronton teljesít szolgálatot, Barbe az abortusz után elmegyógyintézetbe kerül, és mikor hazatér onnan, már élete párja is otthon várja őt. De vajon melyik a három közül?

Bruno Durmont ismét mindent elkövet, hogy elfelejtsük a romantikus, kifinomult francia ízlés sztereotípiát. Az önmagát antiintellektuálisnak valló rendező olyan képekkel sokkolja a közönséget, mint például egy levágott pénisz vérző csonkja vagy tízéves gyerekek szemrebbenés nélkül történő lemészárlása. A legvadabb az egészben azonban mégis az, hogy a film egy őszinte szerelemi vallomással ér véget. Beteg film, de sajnos ez van: az ember egy állat. Ha nem tetszik, ne a filmben, hanem magadban keresd a hibát.
 
- Steiner Kristóf -

 
Naptár
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Boldog névnapot!
 
Főoldal
 
 
Képek
 
Videók
 
SALI-RAP
 
Hányan voltatok?
Indulás: 2005-02-26
 
Csevegő
 
Amand és Özge
 
 
Legyen a Vj-Kristóf a...
...kezdőlapom!
 
Kötelező olvasmány!
 
Lezárt szavazások
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77