|
83.
2007.10.17. 16:59
FLANDRIA
A Flandria című filmből kiderül, hogy akik háborúban harcolnak, nem minden esetben feddhetetlen hősök, az otthon várakozó asszonykáik pedig nem feltétlenül a hűség és lojalitás mintaképei. Brutális lélekboncolgatás a filmtörténelem legkevésbé erotikus szexjeleneteivel.
Ezzel a film zsebre is vágta az aranyat Cannes-ban, ennek pedig legfőbb oka az, hogy olyannak ábrázolja a háborút, amilyen: mocskosnak és durvának. Nyoma sincs heroikus tetteknek: a harcmezőn állati ösztönök uralkodnak. Bruno Dumont rendező főként olyan színészekkel dolgozott a film során, akiket ő maga "tenyésztett ki", saját naturalista víziójának megvalósítására. Persze az is lehet, hogy más egyszerűen nem vállalta volna...
Barbe és Demester két, egymás melletti farmon nőttek fel. Nincs bennük semmi közös, hacsak az nem, hogy mindketten szeretnek az erdő szélén kilenc és fél másodperces, érzelemmentes szexbe bonyolódni, utána pedig úgy tenni, mintha nem történt volna semmi. Hamarosan csatlakozik az álompárhoz Blondel, aki rövid úton teherbe is ejti a lányt. Ő pedig különösebb lelki viharok nélkül összejön egy harmadik pasival, miközben a két férfi a fronton teljesít szolgálatot, Barbe az abortusz után elmegyógyintézetbe kerül, és mikor hazatér onnan, már élete párja is otthon várja őt. De vajon melyik a három közül?
Bruno Durmont ismét mindent elkövet, hogy elfelejtsük a romantikus, kifinomult francia ízlés sztereotípiát. Az önmagát antiintellektuálisnak valló rendező olyan képekkel sokkolja a közönséget, mint például egy levágott pénisz vérző csonkja vagy tízéves gyerekek szemrebbenés nélkül történő lemészárlása. A legvadabb az egészben azonban mégis az, hogy a film egy őszinte szerelemi vallomással ér véget. Beteg film, de sajnos ez van: az ember egy állat. Ha nem tetszik, ne a filmben, hanem magadban keresd a hibát.
- Steiner Kristóf -
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
