LAGZI-RANDI

Cseppet sem túlzás azt állítani, hogy Ms. Austen a szirupos romantika Madonnája. ŰŰElsősorban amiért regényeivel elhitette az olvasóval: a ködös, esős Anglia valójában százszorszépekkel teli habos-babos liget, ahol mindig tavasz van. Másrészt pedig, mert ő minden szappanoperák és tingli-tangli szerelmes filmek ősanyja.

Ezért aztán őt nagyon szeretjük. Ám a konfliktusmentes, humortalan, álmosító utánérzéseket kevésbé. S bár a Lagzi-randiért felelősségre vonható két perszóna - a forgatókönyvíró hölgy és a rendezőnő - kétségkívül végigkönnyezte Jane mama összes művét, nekik csak egy ilyet sikerült összetákolni. Az persze nem meglepő, hogy a film bevétele már a bemutató hétvégéjén kétszerese volt a gyártási költségeknek... az amerikaiaknál.

Főhősnőnk (Debra Messing) kínosan érezné magát, ha kishúga menyegzőjén egyedül jelenne meg, ezért felbéreli Amerika legmenőbb eszkortfiúját, hogy legyen a kísérője. Így próbálja féltékennyé tenni az expasiját, aki szintén jelen lesz a lagzin. Az örömsrác (Dermot Mulroney) pedig minden tőle telhetőt megtesz, hogy a kuncsaftja maximálisan elégedett legyen a szolgáltatásokkal. S mivel naaagggyon profi, a dolog túl jól sikerül: hölgyünk beleszeret a bérleményébe. Ugye milyen kacifántos sztori?

A matriarchális alkotóbrigád valószínűleg azt gondolta, a Will és Grace üdvöskéjével cukibb lesz a filmjük. Nem jöttek rá ugyanis, hogy a sorozatban Will a valamilyen, Grace pedig a semmilyen. Így a végeredmény olyan, mintha a túl savanyúra sikerült ötórai teánkat egy kis csalamádé hozzáadásával próbálnánk feldobni. Hogy miért áldoztak a film elkészítésére tizenöt millió dollárt? A válasz egyszerű: a producer is nő volt. A próbálkozások ellenére ebben a filmben nincs se értelem, se érzelem. Szegény jó Jane néni forog a sírjában.

- Steiner Kristóf -