FEKETE VÍZ

Egy horror akkor jó, ha új értelmet ad a hétköznapi dolgoknak.

A Gonosz óta görcsbe rándul a gyomrom, ha a cirkuszban a bohócszám következik, a Tudom, mit tettél... után évekig nem mertem szoliba járni, a Kör kapcsán pedig lemondtam a felirat nélküli kazetták felcímkézéséről, hisz ki tudja, milyen borzalmakat rejt a szalag.
Mostantól pedig ha eláztat a fölöttem lakó, az utolsó, ami eszembe jut majd a mennyezeten hatalmasodó foltot látva, hogy felmenjek reklamálni.Sőt, Hello Kitty-relikviáimtól is megszabadulok, nem liftezek, nem mosok, nem fürdök, és előre is bocsi Natasa barátnőmtől, de többé nem állok szóba olyan lénnyel, aki ezt a nevet viseli. És bizonyos vagyok benne, a film után sokan követik majd a példámat. A Fekete vízben nincs nyáladzó szörny, fröcsögő vér, vagy nagymellű, visongató tinilány. Csak megfoghatatlan, borzongató hangulat, mely körüllengi a filmet, és ijesztőbb, mint Freddy, Jason, Hannibal, és Kiszel Tünde együttvéve.

Dahlia (Jennifer Conelly) nemrég vált el férjétől, így magára maradt ötéves kislányával, Cecivel (Ariel Gade). Új életük első állomása egy sötét, elhanyagolt, ám megfizethető falanszter, ahol anya és lánya lakást bérelnek. Míg Dahlia azzal foglalatoskodik, hogy megjavíttassa a gyerekszoba mennyezetén éktelenkedő szurokfekete beázást, Ceci egyre furábban kezd viselkedni. Folyton láthatatlan barátnőjéről, Natasháról beszél, aki zsenge kora ellenére gyakorlott cukrosnéniként csalja tőrbe a kislányt a csábítás legmodernebb eszközeivel: egy Barbie-babával, és egy Hello Kitty-s hátizsákkal. (Megjegyzem, ezekért magam is követném őt, akár a pokolba is.) A mama úgy dönt, végére jár a titoknak, és - bár ő maga is elég labilis lelkileg - rendet teremt kislánya "képzelt" világában. Ám a 10/f lakás dohos levegője több borzalmat rejt, mint sejtették, így a depresszió másodrendű problémává redukálódik az életben maradásért folytatott küzdelem mellett.

Azt gondoltam, hogy a Központi pályaudvar rendezője, Walter Salles akkor készít japán horroradaptációt, mikor Halász Judit Sex Pistols-remixet. Ám megtette, és jól tette. Nemcsak mert a tökéletesen üres Jennifer Conellyt halvérű tucatnőből bősz anyatigrissé változtatta, hanem, mert bizonyította: egy jó rendező minden műfajban megállja a helyét. Vaníliasodó a mákos gubán, hogy a film olyan remek karakterszínészeket vonultat fel, mintha egy "Best of Hollywood" összeállítást néznénk. Menjünk félni!

Steiner Kristóf