CÁPASRÁC ÉS A LÁVALÁNY KALANDJAI 3D-BEN 

 Kedves édesapák! Ha a gyereketek holnap azzal ébred, hogy álmodott valami oltári nagy marhaságot, és ti netalán milliomos filmrendezők vagytok, akkor fussatok a legközelebbi moziba, és nézzétek meg Roberto Rodriguez "remekét". Bizonyos, hogy utána százszor is meggondoljátok, érdemes-e a gyerek agymenésére alapozva elszórni sokmillió dollárt, kiábrándítani a rajongóitokat, és hatalmas "lúzer" feliratot tetoválni mindezzel a homlokotokra. Mert a Desperado és a Sin City nagyágyúja ezt tette. Furcsálltuk a Kémkölyköket, toleráltuk a második részt, de eljött a perc, amikor fel kell tennünk a kérdést: Rodriguez olyan skizo, mint Kimberly a Melrose Place-ben, vagy kettő van belőle. Ha az utóbbi, akkor a klasszikus Paula és Paulinás felállás működik: van egy jó, meg egy rossz. De a rossz az irdatlanul rossz ám. Max arról álmodik, hogy egy nap eljut Csúcs bolygóra, ahol Cápasrác és Lávalány a szuperhősök, minden tele van tejszínhabos sütivel, és sosem ér véget a móka, kacagás. Másnap reggel váratlanul látogatók érkeznek: egy lárva szemű kislány pink hajjal és egy zoolanderes magnum-arcot vágó kissrác, akik közlik, hogy a bolygójukat hamarosan bekebelezi a sötétség. Innentől kezdve hosszú időn keresztül összefüggéstelen dolgokat mondanak és csinálnak teljesen feleslegesen, ráadásul mindezt szemgolyó-hasogató 3D-ben, aztán a bolygó megmenekül, és mindenki tök boldog. A legfájdalmasabb, hogy a film, amely frankón az ízlésrombolás csúcsa, a legkúlabb kultfilm lesz a gyerekek körében. Akinek nem lesz Lá(r)valány tetkója, azt kilöki magából a felnövekvő generáció társadalma. A jó PR-szakemberek még az ifjú anyák motivációjáról is gondoskodtak, Kristin "Szexésnyújork" Davis személyében, az apákat pedig David "Sikoly" Arquette nevével vonzzák a vászon elé. "A" kategóriás rendező "B" kategóriás sztárokat felvonultató "C" kategóriás filmje ez, mely felébreszti bennünk a szunnyadó gyűlöletet az amerikai producerek iránt. Steiner Kristóf