DARWIN RÉMÁLMA

A földet rothadó haltetemek borítják, mérgező gáz terjeng a levegőben, az emberek halálos, fertőző kórban szenvednek. Kisgyermekek hevernek az utcákon kábítószermámorban, miközben anyjuk prostituáltként próbál megélni.

Egy hely, ami a térképen Tanzánia néven szerepel, a valóságban azonban úgy hívják: pokol. Fájdalom, keserűség, harag, tehetetlenség, bűntudat. Ezek az érzések kavarognak bennem, amikor Hubert Sauper osztrák rendező többszörösen díjnyertes dokumentumfilmjére gondolok. Végül elmossa gondolataimat egy mind fölött álló érzelem: a félelem. Félelem az önbeteljesítő jóslattól, amely így hangzik: új világ fog felemészteni bennünket, melyet mi magunk teremtettünk. És megérdemeljük. Festői szépségű táj: egy hatalmas tó, amely mögött lankás dombok emelkednek ki a földből. A szikrázó napsütésben tisztán látszanak a messze nyúló, burjánzó rizsföldek. Koromfekete szemű, megfoghatatlan szépségű lakóinak dalaiban még így él Mwanza, a Viktória-tó melletti város, ahol történetünk játszódik: "Tanzánia, Tanzánia! Szeretlek teljes szívemből!" A dalt még ma is éneklik, ám a táj alaposan megváltozott. A hatvanas években telepítették be a nílusi sügér nevű halat, amely hamarosan posványos, bűzös pocsolyává változtatta az egykor gazdag, változatos élővilággal rendelkező tavat. A ragadozó felfalta az összes, ott élő halfajt, ezzel ökológiai katasztrófát előidézve. A hatalmas kopoltyúsoktól hemzsegő tó egyszeriben új hivatást adott Mwanza lakóinak kezébe: ettől kezdve az egész város élete a halászatra épült. Ma tonnaszámra pakolják hatalmas teherszállítógépekbe az ott feldolgozott halfilét, mi pedig Európában megterített asztalnál, egy finom fehérbor kíséretében fogyasztjuk el azt, legnagyobb gondunk pedig az, hogy a bor hőmérséklete nem megfelelő. Eközben a két világ közt röpködő gépek rakodóterét már tele is pakolják, hogy induljon vissza a Viktória-tóhoz új rakományával, amely az éhbérért dolgozó tanzániaiak szerint élelmiszer, gyógyszer és életmentő segélycsomag, a tények azonban nem ilyen rózsaszínűek. A ládák fegyvereket rejtenek, amelyek a véres háborúkat látják el, még nagyobb nyomorba döntve ezzel Afrikát és lakosait. A forgatócsoportnak hála, akik hol rakodómunkásnak, hol üzletembereknek álcázva magukat bejutottak a halcsontvázakból épült labirintus legtitkosabb sikátoraiba is, megismerkedhetünk azzal a hellyel, ahol az emberek egyetlen reménye egy háború, amely felforgatja az egész világot...

- Steiner Kristóf -