Sziasztok.:-)

Annyi mailt és üzenetet kapok a mai újságcikk kapcsán, hogy szerettem volna, ha inkább első kézből kaptok híreket, mint hogy újabb valótlan, gonosz pletykák lássanak napvilágot.

Annát a barátomnak tekintettem, és tekintem egészen addig a pillanatig, amíg személyesen nem mondja a szemembe, miért érzi úgy, hogy nem voltam igaz barátja. Utoljára három hete beszéltem Vele telefonon, éppen Megállót forgattunk, és ő megkért, hogy kérjem meg a stábomat, hagyjuk abba a munkát, mert annyira szeretne beszélni velem. Elpityeredett a telefonba, és azt mondta, szeretne bemutatni az apukájának, hogy ne aggódjon érte annyira, és tudja: van igaz barátja, aki mellette áll mindenben. Ezután -mivel a CKM Címlaplány kapcsán rengeteget dolgoztam, és nem ritkán napi tizenhat órát forgattam- egy ideig nem találkoztunk. A filmek előkerülésének kapcsán aztán megpróbáltam felhívni, nem sikerült. Végül sms-ben biztosítottam róla, hogy -amennyiben igazak a pletykák- akkor sincs mit szégyellnie, hiszen ha az ember vállalja a felelőséget a tetteiért, akkor semmi sem kínos. Megírtam neki, hogy legyen erős, tartson ki, és ne foglalkozzon a buta emberek vádjaival. Nem kaptam választ. A következő életjel, amit kaptam Annáról az volt, hogy a Színes Bulvár és a Velvet riportereinek azt mondta, nem voltunk barátok, és a hátán akartam felkapaszkodni. Tette ezt a már korábban leírt telefonbeszélgetésünk után, az után, hogy a terhessége idején igyekeztem tartani benne a lelket, és –saját bevallása szerint- én voltam az egyetlen, aki emberi érzelmekkel kezelte a baba jövetelét, nem pedig kínos balesetként, vagy megoldandó problémaként. Ez volt az első alkalom, amikor -a mostani alkalomhoz hasonlóan- elérhetetlen volt pár napig, eltűnése előtti utolsó beszélgetésünkben azt mondta egyet ért velem abban, hogy a baba megtartása a helyes döntés, és nagyon boldog lesz a kis manóval. Hogy ezután mi következett, azt mindannyian tudjuk. Anna gyakran cselekszik, és nyilatkozik meggondolatlanul, és szívből remélem, hogy ez is egy ilyen alkalom. Még akkor is, ha ezek után úgy érzem, soha többé nem tudnám olyan közel engedni magamhoz lelkileg, mint korábban. Ez a média mocsár, amiben mi élünk és dolgozunk nagyon bizonytalan talaj, és sokan elsüllyednek benne. Egy idő után az ember már nem tudja, kiben bízhat, és kiben nem. Boldog lennék, ha Anna ráébredne, kik azok, akik érdekből keresik a társaságát, és kik azok, akik amióta ismerik, aggódnak érte, és segíteni próbálják. Köztudott, hogy már évek óta a Viva műsorvezetője voltam, mikor Annával barátkozni kezdtünk, tehát semmi okom nem lett volna az ő „hátán felkapaszkodni”. Nem beszélve arról, hogy Annának sem intellektuálisan, sem szakmailag nincs olyan hitele, hogy bárki, aki hosszú távon szeretne a médiában dolgozni, tanulni, és jó munkát végezni őt használja ugródeszkának. A történtek ellenére sok boldogságot kívánok neki, és sikereket a szakmájában -akármi is az- és a magánéletben egyaránt.

Remélem sikerült hiteles képet adnom a dologról. Ha hazaértem a nyaralásról, mindenkit visszavárok a képernyők elé, és addig is legyetek végtelenül rosszak. Pacsee, puszee. J K