A TESTVÉREM EGYEDÜLI GYEREK

Francois Ozon hősnője, Angel szerint "Itália mindannyiunkból előhozza a legvulgárisabbat." A Testvérem egyedüli gyerek ékes példája eme vadromantikus kijelentésnek: a filmet nézve egyszerre támad kedvünk verekedni, szeretkezni, kiabálni, szeretni és gyűlölni.

Antonio Pennacchi regénye világszerte óriási sikert aratott. Titka abban rejlik, hogy olyan eszmékről, mint a fasizmus vagy a kommunizmus tökékéletes könnyedséggel képes beszélni, mintha az egész világot feldúló mozgalmak afféle gittegyletszintű gyermekcsínyek lettek volna. És bár Európa egyes országaiban A testvérem egy fasiszta címmel vetítik a mozit, valójában egy antiszociális srácról szól, aki különféle ideológiák árnyékába bújva igyekszik megtalálni önmagát.

Accio nem éppen mintagyerek: verekszik, gyűlöli a szabályokat, és gyakorlatilag nincsenek erkölcsei. Bátyja, Manrico szöges ellenéte: jóravaló, tisztességes fiú, a lányok és a szülők kedvence. Egy olyan korban születtek, amikor nagyon könnyű volt rossz útra térni, hiszen rengeteg új eszme születetett, és mindegyik fényes jövőt, igazságot és jólétet igért követőinek. A fivérek kisoruk óta harcolnak: előbb játékokon, majd politikai nézeteken, és persze a lányokon. Hosszú éveknek kell eltelni, míg rájönnek: a valódi háborút nem egymással, hanem a világgal kell megvívniuk, ehhez pedig össze kell tartaniuk, bármelyik párthoz tartoznak is.

A Testvérem egyedüli gyerek nem politikai propagandafilm, még csak nem is az olasz történelmet hivatott dokumentálni. A film a családon belül feszülő ellentétekről szól, és arról, néha milyen nehéz szeretni, összetartozni. Kordgatyeszos, vasalt inges romantika, olaszos vérmérséklet és tüzes tekintetű ragazzók teszik feledhetetlenné az Európa Filmhónap egyik gyöngyszemét. Molto benissimo!

- K -