114.

SHINE A LIGHT

Egykor, a pattintott kőkorszak elején egy riporter megkérdezte Jaggertől: "Mit gondolsz, meddig csinálhatjátok még ezt?" Mick kamaszos kajánsággal válaszolt: "Talán még van egy jó évünk." Negyvennégy évvel később a világ legnagyobb rendezője készített filmet a Rolling Stonesról, akik éppúgy rázzák a seggüket a reflektorfényben, mint majd' fél évszázaddal ezelőtt.

A mozi világa nem újdonság a Stones számára: pályájuk során tucatnyi film készült a közreműködésükkel, a dokumentumfilmektől egészen a játékfilmes szereplésekig. Ám a soha nem látott archív felvételek és a tizenhat kamerával rögzített Beacon Theater-beli fellépés minden idők tán legintimebb koncertfilmjévé forrtak össze, melyet még inkább erősít a tény, hogy egyes országokban 3D-ben kerül a közönség elé.

Ebben a kis színházban mi magunk is Stones-tagok lehetünk egy időre: láthatjuk, hogyan működnek együtt mint csapat. A dalok előadása közben Mick tizenéves pomponlányokat megszégyenítő energiával riszál, Keith flitteres fejkendőben, pöfékelve kokettál a közönséggel, Ronnie Wood kékesfekete hajjal parádézik, mint egy menő mangaboy, Watts pedig egy csendes sorozatgyilkos arckifejezésével püföli a dobokat. Póz, pompa és állati ösztönök keverednek egymással, miközben olyan dalokat adnak elő, amelyeket soha sehol nem játszottak élőben. A White Stripes Jack White-jától Christina Aguileráig vendégek sora teszi tiszteletét a hatvanas éveiket taposó rockerek előtt.

Mint Scorsese legtöbb sztorijának, a Shine a Lightnak is vannak tragikus hősei: ez a cím a közönség soraiban lötyögőket illeti. A sex and drugs and rock 'n' roll feeling halovány árnyéka sem fedezhető fel az Upper East Side-i, felvarrt képű nőcik arcán, az ifjabbak pedig úgy bámulják Micket, mintha egy zsonglőrködő sündisznóval szembesültek volna. Ezt azonban ellenpontozza a tény, hogy egy valamirevaló közönség akár a moziteremben is táncra perdülhet a She was hot vagy a Some girls mindent elsöprő taktusaira.

- K. -