Heyyyhóóóó!!! :-)

London elképesztő volt. Érdekes, hogy akárhányszor elmegyek "londonogolni", mindig jobban és jobban szeretek bele a városba. Akárhogy is nézzük, ez a hely a világ közepe. Fura volt látni Oliviát (a barátném, akihez kimentem, és korábban éjjel-nappal együtt lógtunk) ilyen rengeteg külön töltött idő után... és valahogy elég okat változott. Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom: igazán nem hozzá, hanem Londonhoz mentem ki, mert szinte alig töltöttünk együtt időt. A napjaim gyakorlatilag aból álltak, hogy sétáltam, könyvesboltok polcait bújtam, olvasgattam az ostoba kis celebrity magazinokat, és isteni kávékat ittam a Starbucks caféban. London az a hely, ahol szó szerint sosem lehet elég pénzed. Mndegy, mennyivel mész ki, úgyis kevés lesz. Ráadásul én színházba is mentem, az pedig bizony nem olcsó mlattság. De sajnos-vagy hála Istennek-a repertoár ellenállhatatlan volt...
Első este Kim Cattrell (alias Samantha a Szex és New Yorkból) főszereplésével néztem meg a "Méis kinek az élete" című darabot. Zseniális... Én azt hittem, ez a nő egy isteni komika, és remekül hozza a nimfomán őrült szerepét, de ennyi. Erre... egy olyan nőt alakított, aki sikeres szobrsz létére egy balesetben nyaktol lefelé teljesen lebénul, és a halál mellett dönt. Ám a kórház dolgozóinak kötelessége életben tartani őt. Rengeteg morális konfliktust vet fel a darab, de elsősorban szívbemarkoló. Néhol úgy bőgtem rajta, mint egy ovis, akiért nem jött a mamája a napközibe. Az előadás végén megvártam Kimet, és elmeséltem neki, hogy a Nagymamámmal mi is történt... hogy az élete utolsó 15 évét ágyban töltötte, megbénultan, és mozdulni sem tudott. Fura, hogy minden alkalommal, ha azt mondta: Ez így nem élet, és meg akar halni, mindig azt mondtuk neki: Örülj neki, hogy életben vagy!!!...
Most így a darab után picit átértékelődtek a fejemben a szavai. És valószínüleg ezért van, hogy őszintén mondhatom: ilyen színházi élményben még sosem volt részem... pedig láttam már egy két darabot.
Másnap pedig-a méregdrága jegy ellenére-menéztem a Mary Poppins musicalt. A Disney film alapján állították színpadra, és David opperfield showji ehhez képest a breki feneke alatt vannak. Minden volt!!! Mary a kézitáskájából 2 méteres állólámpát és dzsungelnyi szobanövényt pakolt ki, szteppeltek a plafonon, táncoltak a szobrok, és torta-habként Mary mintegy mi sem természetesebb módon felreppent, és elszállt a fejünk felett. Szóval színes és csodálatos volt, de én a magam részéről ezt inkább cirkusznak nevezném, mint igazi színháznak. Pedig a filmet nézve a mai napig gombóc van a torkomban, ha Julie Andrews rákezd a "Végy magot 2 pennyért"-re.:-)
Voltam egy lenyűgöző kiállításon, ami a török kultúrát mutatta be 600tól 1600ig. Döbbenetes számomra, hogy hogy képes egy kaftán, vagy egy szőnyeg 700 éven át sértetlenül egybenmaradni!!! Miközben csodáltam a tárgyakat, és török egyetemistákkal gagyotam türklish-ül (vagyis török és angol keverék nyelven) egyre inkább kezdett a csdálatom haragba átmenni. Ugyanis Törökhonban, ha múzeumba mentem, semmi mást nem láttam, csak kavicsokat, meg maketteket. Ennyi maradt meg szegényeknek, mert a brit régészek fillérekért elhordták őket a British Múzeumba. És a csupa jóindulat törökök még azt mondják, hogy milyen kedves az angoloktól, hogy egy ekkora kiállítást szentelnek a török kultúrának! FRÁSZT!!! Pénzt csinálnak. Persze a múzeum shoppjában angliában gyártott törökös mintázatú bögrétől a skóciában készült halváig minden van... csak épp egy darab Törökország sincs. Grrr...
Voltam mulatni is. :-) Ezt nem is részletezem, mert már pár levelemben leírtam, nálam ez miből áll. Leadom a rendelésem a dj-nek, és zárásig ropom a táncot, megfeletkezve mindenről és mindenkiről. Spice Girls, Madonna, Britney, Gwen, Geri... :-) Egyetlen érdekesség az volt, hogy egy olyan fekete hölggyel tácoltam át az éjszakát, aki alkatilag maximum a Chicago smasszernőjéhez, Morton Mamához hasonlítható. Ám a maga 120 kilójával olyan mozgása volt, mint egyetlen zörgőcsontú sőkseségnek sem. :-)
Hazaérkezésem óta annyi történt, hogy leszakadt a fregoli megrakva vizes ruhákkal, és én örjöngtem. :-) Reggel aztán hívtam egy ezermestert, aki megoldotta a dolgot, és jól meg is kérte az árát.
Szóval London ismét keblére ölelt, majd elengedett... de visszavár.:-) Rájöttem, hogy lassan meg kéne tanulnom legalább egy csavart felfúrni. Nem normális dolog, hogy még egy villanykörte becsavarásához is szerelőt hívok... :-D
És a számítógéphez is épp annyira értek, hogy el tudok küldeni egy e-mailt. Na jó, a cseteléssel sincsenek különösebb nehézségeim.:-) De a vírusomat eddig még nem sikerült meggyógyítani, így marad a netcafé.:-( Ne haragudjatok, hogy emiatt csak 3-4 naponta jelentkezem... de azért JELENTKEZEM! :-)

Kristóf

Írjatok hamar, és tényleg ne féltsetek. K.